Folytatta a DVTK elleni jó sorozatát a DVSC

Sport

A DVSC hazai pályán legyőzte a Diósgyőrt a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójában.

A vendégek 2008 óta nem tudnak nyerni Debrecenben.
A hazaiak a megszerzett három ponttal a harmadik helyre léptek előre.
OTP Bank Liga, 32. forduló:
DVSC-TEVA – Diósgyőri VTK 3-1 (2-1)
———————————–
Debrecen, 3286 néző, v.: Szabó Zs.
gólszerzők: Jovanovic (13.), Takács T. (19.), Bódi (69.), illetve Egerszegi (43.)
sárga lap: Jovanovic (53.), Korhut (92.), illetve Okuka (33.), James (45.), Nemes (67.), Novothny (83.), Lipták (92.)

Debrecen:
———
Verpecz – Lázár, Brkovic, Mészáros, Korhut – Bódi, Jovanovic, Varga J., Djelmic (Ferenczi, 61.) – Takács T. (Kulcsár, 87.), Holman (Tisza, 79.)
Diósgyőr:
———
Rados – Okuka, Lipták, Tamás, Nemes – James (Kovács G., 71.), Egerszegi – Bacsa (Ternován, 73.), Bognár I. (Szabó B., 87.), Barczi – Novothny

A Debrecen kezdte aktívan a mérkőzést, sorozatban dolgozta ki a helyzeteit, és szűk húsz perc elteltével már két góllal vezetett. A Diósgyőr leginkább védekezett, de korántsem hatékonyan, egy-egy ellentámadása pedig erőtlen volt, a hazai kapuig el sem jutottak a vendégek az első harminc percben. A szünet előtti utolsó negyedórára viszont magára talált, látványosan feljavult a DVTK, több helyzetet dolgozott ki, és az egyiket ki is használta.
A fordulást követően továbbra is élénk ritmusú, változatos volt a mérkőzés, a Debrecen játszott mezőnyfölényben, de a Diósgyőr is igyekezett kontratámadásokat vezetni. A DVSC szabadrúgásból növelte előnyét a félidő közepén, ezzel bebiztosította győzelmét, amely megérdemelt volt, mert többnyire azt történt a pályán, amit a hazaiak elképzeltek.