Takács Tamás Debrecenbe igazolt

Sport

Takács Tamás Debrecenben folytatja pályafutását, a játékos négyéves szerződést kötött – adta hírül a dvsc.hu. A 196 centi magas támadó februárban lesz 25 éves. A szerb első osztályú OFK Belgrádból igazolt 21 évesen a Szigetszentmiklós csapatához, ahol 32 mérkőzésen lépett pályára és 13 gólt szerzett. Másfél évvel ezelőtt leigazolta a Diósgyőr, ahol 26 NB I-es bajnokin szerepelt, 5 gólt szerzett és 4 gólpasszt adott. Még abban az idényben a Ligakupában 4, a Magyar Kupában 3 találatot jegyzett, tehát elmondható, hogy az első éve a magyar élvonalban jól sikerült. Az idei szezon eddig nem alakult jól számára, hiszen 11 alkalommal kapott szerepet, jobbára csereként, és nem az eredeti posztján, belső csatárként, hanem szélsőként számítottak rá.

Takács Tamás termete ellenére a magyar mezőny egyik leggyorsabb játékosa. A DVSC már nyáron szerette volna leigazolni, akkor a DVTK nem engedte el, most sikerült megállapodni a két klub vezetőinek az átigazolással kapcsolatban.