A bajnoki címvédő otthonába látogat a Loki vasárnap

Sport

Az OTP Bank Liga 7. fordulójában a DVSC Székesfehérváron vendégszerepel a forduló záró mérkőzésén vasárnap este.A Videoton rosszul kezdte a bajnoki szezont, eddigi hat találkozójából ötöt elvesztett, egyedül Diósgyőrben tudott győzni, ott is drámai körülmények között, 1-0-s hátrányból a hosszabbításban fordítva. Ennek eredményeként máris leváltották a nyáron kinevezett Bernard Casoni vezetőedzőt, helyette pedig ideiglenesen Pető Tamás irányítja a csapatot. Ilyen előjelek, és a csütörtöki Európa-liga kiesés után kellene javítaniuk az NB I-ben, éppen csapatunk ellen. Vezetőedzőjük a Danilovics – Szolnoki, Lang, Vinicius, Fejes – Trebotics, Pátkai – Oliveira, Kovács, Gyurcsó – Feczesin összeállításban küldheti majd pályára a csapatot.

A Loki múlt héten a Ferencváros ellen szenvedett 3-0-s vereséget a Nagyerdei Stadionban, van tehát min javítani ezen a héten. A Videoton rossz bajnoki rajtja ellenére nem számíthat könnyű összecsapásra együttesünk, de tavaly például a Videoton tízmeccses győzelmi szériáját szakította meg Székesfehérváron a DVSC a 2-1-es győzelmével, a Vidinek ráadásul az volt az egyetlen hazai veresége az előző szezonban. Továbbra is sok sérült nehezíti Kondás Elemér dolgát, Nenad Novakovics, Nagy Zoltán, Ludánszki Bence, Lázár Pál, Szakály Péter, Tisza Tibor és Kulcsár Tamás nem bevethető a vasárnapi találkozón. Ennek megfelelően együttesünk a Radosevic – Jovanovic, Máté, Mészáros, Korhut – Zsidai – Balogh N., Varga, Bódi, Szécsi – Castillion összeállításban kezdhet a Videoton ellen.

A Videoton – DVSC bajnoki rangadót vasárnap 19 órától rendezik a székesfehérvári Sóstói Stadionban, a találkozó játékvezetője Vad II István lesz.

dvsc.hu