Nyíltvízi úszó ob: debreceni ezüstérmek

Sport

Olasz Anna vasárnap megnyerte Balatonfüreden a nyíltvízi úszók 5 kilométeres országos bajnokságát.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az ob-n versenyen kívül több, a szombati vk-n szerepelt külföldi úszó is elindult, így Olasz Anna nem egyedül haladt az élen. A 21 éves magyar sportoló ugyanis az ob-t óriási fölénnyel, közel három és fél perces előnnyel nyerte meg a második Szilágyi Nikolett előtt, a célba ugyanakkor a világkupa-győztes brazil Ana Marcela Cunha ért először, miután szinte végig Olasz lábánál úszott, s végén lehajrázta őt.
Olasz Annát elmondása szerint nem zavarta, hogy a brazil végig lábvizezett mögötte, mert csak arra figyelt, hogy saját ritmusában ússzon végig.

A férfiak versenye sokkal kiélezettebb csatát hozott: végül Székelyi Dániel kevesebb mint négy tizedmásodperccel nyert Papp Márk előtt. Ebben a számban szintén több külföldi indult, s a célba elsőként az amerikai Charles Paterson ért be, 1.36 másodperccel megelőzve Székelyit.
Eredmények, 5 km:
férfiak:
1. Székelyi Dániel (Budafóka) 52:03.36 perc
2. Papp Márk (Debrecen) 52:03.70
3. Kiss Attila (Miskolc) 52:11.54

nők:
1. Olasz Anna (Szeged) 55:49.79 perc
2. Szilágyi Nikolett (Debrecen) 59:18.28
3. Orosz Viktória (Kőbánya SC) 1:01:16.51 óra