Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Janasóczki Attila elmondta: egy lengyel rendszámú busz vasárnap 1 óra körül borult fel az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán a mezőkeresztesi lehajtó után. A baleset következtében legalább tíz ember megsérült, többen elhunytak. A mentés jelenleg is folyik – közölte vasárnap hajnalban.
A szóvivő elmondta, az autópálya érintett szakaszát a helyszínelés és műszaki mentés idejére lezárták. A forgalmat Mezőkeresztesnél terelik le, és Emődnél lehet visszatérni az autópályára.
A katasztrófavédelem vasárnap 3 órakor azt közölte, hogy a tűzoltók eddig harmincöt embert mentettek ki a buszból, több utas a jármű alá került. A korábbi tájékoztatásuk szerint ötvenhét utas és két sofőr ült a turistabuszon. Közölték, a huszonnégy tonnás autóbusz mozgatásához civil daruk is a helyszínre tartanak.
A tűzoltók a daruk megérkezéséig próbálják a hátsó tengelyt annyira megemelni csörlőzéssel, hogy ki tudják emelni az alatta lévő embereket. A helyszínre melegedőbusz, valamint Lengyelországból egy mentesítő járat is elindult – írták.
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a tömeges baleseti protokollnak megfelelően számos mentőegységet a helyszínre riasztott. Megerősítették, hogy a balesetben több ember életét vesztette. A további sérültek ellátása és kórházba szállítása folyamatban van – írták.
12 ember halt meg a balesetben
Tizenkét ember meghalt és legalább tizen súlyosan megsérültek az M3-as autópályán történt balesetben – közölte a miniszterelnök vasárnap reggel a közösségi oldalán. Magyar Péter részvétét fejezte ki az áldozatok családjának és köszönetet mondott a mentésben résztvevőknek.
Dr. Hegedűs Zsolt, Magyarország egészségügyi miniszterének további tájékoztatása szerint a mentők 1 életveszélyes, 9 súlyos és további 37 könnyebb sérültet láttak el a helyszínen. A sérülteket a helyszíni ellátást követően a miskolci, debreceni, nyíregyházi és egri kórházakba szállították.
Az áldozatok hozzátartozóinak őszinte részvétünket és együttérzésünket fejezzük ki. A sérülteknek mielőbbi, teljes felépülést kívánunk. Felfoghatatlan tragédia. Nyugodjanak békében az áldozatok
– írta.
Fotó: Facebook/Mezőkövesd Képekben