Elütötte, majd elhajtott – így magyarázta tettét a debreceni BMW-s

Rendőrség

Gyalogosgázolásról érkezett bejelentés a rendőrségre 2020. október 27-én 20 óra körül. Egy személyautó ütött el egy férfit Debrecenben, a Thaly Kálmán utcában egy gyalogátkelőhelyen, majd elhajtott a helyszínről. A gyalogos könnyű sérüléseket szenvedett a baleset következtében, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. A szemtanúk egy sötét színű kombi autót láttak, két nappal később már gyanúsítottként hallgattak ki egy 34 éves helyi lakost, aki a gyanú szerint egy sötétkék, kombi BMW-vel közlekedett a baleset időpontjában a helyszín közelében. A férfi beismerte, hogy ő gázolta el a gyalogost.

Észrevette, hogy elütött valakit, azonban annyira megijedt, hogy inkább továbbhajtott.

A Debreceni Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást. A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték az ügyben, és a keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldték az illetékes ügyészségnek.