Debreceni halálos baleset szemtanúit keresik

Rendőrség

A Debreceni Rendőrkapitányság halált okozó közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi 2021. január 22-én 17 óra 45 perc körül Debrecen, Árpád tér-Nyíl utca kereszteződésénél, miközben – nem a kijelölt gyalogátkelőhelyen – kelt át az úttesten, elesett. A földön fekvő férfin egy világos színű jármű áthajtott, és megállás nélkül elhajtott a helyszínről. A 60 éves újfehértói lakos a kórházba szállítását követően elhunyt.

Frissítés:

Tragédia Debrecenben: önként jelentkezett a sofőr, aki áthajtott a gyalogoson

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében a rendőrök kérik, hogy aki az esetet látta, annak bekövetkezésének körülményeiről információval rendelkezik, vagy a képen látható autót felismeri, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni út 149. szám), vagy telefonon tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.