Kisboltot rabolt ki Debrecenben – így kapták el

Rendőrség

A rendőrségre 2021. január 17-én 10 óra 30 perc körül érkezett bejelentés arról, hogy Debrecenben, a Sarló utcában ismeretlen tettes kirabolt egy kisboltot. Az egyenruhások azonnal a helyszínre mentek és nagy erőkkel a feltételezett elkövető keresésébe kezdtek. A nyomozók részletes adatgyűjtést és helyszíni szemlét tartottak, amelynek eredményeként pontos személyleírást kaptak az elkövetőről.

Másnap két járőr a Monostorpályi úton lett figyelmes egy férfira, akinek a ruházata nagyon hasonlított az elkövető személyleírásában szereplő ruhadarabokra. Igazoltatták és elszámoltatták a 41 éves helyi lakost, aki már akkor beismerte, hogy ő követte el a rablást.

Ezt követően a nyomozók kutatást tartottak a lakásában, ahol az ellopott pénz egy részét és a kést is megtalálták, majd lefoglalták. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán részletes beismerő vallomást tett, és elmondta a rendőröknek, hogy próbált gondosan odafigyelni arra, hogy minimális nyomot hagyjon maga után a bűncselekmény helyszínén. Pechére a szemfüles járőrök mégis felismerték.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói őrizetbe vették a 41 éves férfit és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kell felelnie.