Súlyos baleset Debrecenben: ezt a hibát követte el a sofőr

Rendőrség

Egy 23 éves férfi közlekedett személyautójával 2020. november 25-én 18 óra körül Debrecenben, a Böszörményi úton. A rendelkezésre álló adatok szerint a sofőr a hideg, nyirkos időben túl gyorsan hajtott, ezért a kocsi elkezdett sodródni, a férfi pedig elvesztette az uralmát a jármű irányítása felett és egy villanyoszlopnak csapódott.

A balesetben többen megsérültek. Az eset körülményeit a Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy saját és mások biztonsága érdekében meg kell tanulnunk időben felismerni az útburkolat minőségének változásait. Ne feledjük, hogy az útburkolat állapotát egész utunk során figyelemmel kell kísérni, mivel az – lakott területen sűrűbben, lakott területen kívül ritkábban – állandóan változhat. A csúszós, jeges burkolaton történő autózás is lehet biztonságos. Ennek záloga a helyes vezetéstechnika, amely kellő önfegyelemmel és gyakorlással elsajátítható. Legfontosabb a sebesség helyes megválasztása. A manőverek – gyorsítás, lassítás, kanyarodás – óvatos végrehajtásával elkerülhető, hogy gépkocsink megcsússzon az úttesten.

A balesetek többségében súlyos szabályszegés áll a háttérben. Egy meggondolatlan járművezető a közlekedési szabályok megsértésével, felelőtlen magatartásával veszélyezteti a saját, illetve mások testi épségét, biztonságos közlekedését.