Nem akartak gyalogolni a fiatalok, loptak egy autót Vámospércsen

Rendőrség

Szeptember 16-án 4 óra 30 perc körül érkezett bejelentés arról, hogy egy vámospércsi lakóház udvaráról elloptak egy autót.

A helyi rendőrök, valamint a nyíradonyi nyomozók még aznap elfogtak három fiatalt, akik a gyanú szerint elvitték az autót. Mint kiderült, a gyanúsítottak Nyírlugosra indultak, azonban tömegközlekedésre nem volt pénzük, ezért gyalog kezdték meg útjukat. Séta közben kiszúrtak egy autót, ami egy ingatlan kertjében parkolt és szerencséjükre a kulcs is benne volt. Kitolták az udvarról, majd amikor megfelelő távolságra voltak a háztól beindították, és elhajtottak vele. A fiatalok annak reményében, hogy hamarabb eljutnak Nyírlugosra, úgy gondolták, hogy egy földúton indulnak el. Nem jutottak azonban messzire, mivel a kocsi elakadt, így azt hátrahagyták, és végül mégis gyalog kényszerültek befejezni útjukat.

A Vámospércsi Rendőrőrsön jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként őket, mindhárman beismerő vallomást tettek. A nyomozók a 20 éves nyírlugosi, a 21 éves ceglédi, és a 17 éves nyíradonyi fiatalokat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.