Késelős rablót fogott el a győri rendőrség

Rendőrség

A két tizenéves egy hangfalat akart megszerezni, végül beérték egy fülhallgatóval- közölte a police.hu

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. május 15-én 16 óra 18 perckor, miszerint Győrben, a Gyepszél utcában három fiatal dulakodik. A helyszínre érkező járőr megállapította, hogy két tizenéves egy buszról leszállva követni kezdett egy szintén fiatalkorú fiút, majd a kezében tartott hangfalat követelték tőle.

A sértett a hangfalat nem adta át, megpróbált elfutni, de támadói utána mentek és egyikük többször is megütötte, a hangfalat kirúgta a kezéből, majd egy késsel megfenyegette. Dulakodás közben a földre esett a fiatal fülhallgatója, amit bántalmazója magához vett. A fiú egy közelben lévő férfitől kért segítséget, aki értesítette a rendőrséget. Ezt látva támadói a helyszínről elmenekültek.

A rendőrök adatgyűjtés eredményeként a két fiatalkorú rablót azonosították és négy órán belül elfogták, majd a Győri Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki a 14 és 15 éves győri fiúkat.