Videó: összecsomagolták a rendőrök Imrét, aki a nyílt utcán vert meg és rabolt ki egy nőt Debrecenben

Rendőrség

Rablás megalapozott gyanúja miatt vették őrizetbe a rendőrök a 33 éves R. Imrét.

Telefonon kért segítséget egy állampolgár 2020. január 27-én 12 óra 15 perc körül, mivel Debrecenben, a Nagyerdőn kiraboltak egy nőt.

A rendőrök azonnal a helyszínre mentek és meghallgatták a sértettet, aki elmondta, hogy

miután leszállt a buszról, egy férfi hátulról megtámadta, a földre lökte és miközben többször megütötte, elvette a pénztárcáját, majd elmenekült.

A debreceni bűnügyeseknek sikerült azonosítaniuk a feltételezett elkövetőt, akit a Cívis Közterületi Támogató Alosztály munkatársai 2020. február 5-én hajnalban fogtak el otthonában. A nyomozók előállították a 33 éves férfit, akit gyanúsítottként kihallgattak. R. Imre beismerő vallomást tett.

A rendőrök őrizetbe vették a hajdúsámsoni lakost és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2020. február 8-án elrendelt.