Szabálytalanul előző és ittas sofőröket büntettek a rendőrök

Rendőrség

A debreceni rendőrök a szabálytalankodó nő mellett még két ittas sofőrrel szemben is intézkedtek.


A járőrök 2020. február 17-én 10 óra körül a 48-as számú főúton közlekedőket ellenőrizték, amikor egy gépkocsi az Előzni tilos! közlekedési jelzőtábla ellenére a záróvonalat átlépte és megelőzte a civil rendőrautót. Az egyenruhások megállították a szabálytalankodót, aki azt mondta a rendőröknek, hogy nem vette észre sem a táblát, sem a záróvonalat. A járőrök a nővel szemben szabálysértési eljárást indítottak.

A rendőrök aznap 11 óra 30 perc körül Debrecenben járőröztek, amikor a Pósa utcán észrevettek egy motorost, aki láthatóan bizonytalanul közlekedett. Az egyenruhások igazoltatták a férfit, és vele szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott. A körzeti megbízottak előállították a sofőrt, akivel szemben a Debreceni Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított.

Szintén pozitív értéket fújt az alkoholszondába az a férfi is, akit a körzeti megbízottak a Kishegyesi úton aznap 13 óra 45 perc körül igazoltattak. A 38 éves motorossal szemben közigazgatási eljárást indítottak a rendőrök.

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy az alkoholfogyasztás már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, amelyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést. A szeszes ital fogyasztásának hatására csökken az észlelőképesség, tompulnak a reflexek, így jelentősen megnő a reakcióidő. A nagyobb mértékű alkoholfogyasztás következményei pedig egyenesen beláthatatlanok. Az ittas személy nem ura többé járművének. Aki ittas állapotban vezet, amellett, hogy a saját és a többi közlekedő testi épségét kockáztatja, bírságra, járművezetéstől való eltiltásra vagy büntetőeljárásra is számíthat.