Kábítószer-kereskedelem miatt kapott bűntetést

Ország Rendőrség

A Nyíregyházi Törvényszék 2020. február 14-én társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt B.M. vádlottat 5 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte és 6 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.A tényállás szerint a török állampolgárságú vádlott korábban több alkalommal vásárolt marihuánát társától, aki 2017. október 19-én arra kérte a vádlottat, hogy a tulajdonában lévő 23 csomag marihuánát a lakásán tárolhassa. A vádlott ebbe beleegyezett. Másnap a vádlott és társa autóval Budapestről Kisvárdára indultak, hogy ott 2 csomag marihuánát eladjanak egy ismeretlen személynek. Útközben a rendőrök igazoltatták őket és megtalálták a gépjárműben elrejtett kábítószert. Később a vádlottnál tartott házkutatás során jelentős mennyiségű kábítószert foglalt le a nyomozó hatóság.
A tárgyaláson B.M. vádlott a bűncselekmény elkövetését beismerte és kérte ítélet meghozatalát vele szemben. Magyar állampolgárságú társa azonban további tanúk meghallgatását kérte a bíróságtól, így az ő vonatkozásában a bíróság 2019. március 16-án folytatja az eljárást.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész és a vádlott tudomásul vette, de a védő 3 nap gondolkodási időt tartott fent.

 

ugyeszseg.hu