Embert és kábítószert is csempészett volna Biharkeresztesnél

Rendőrség

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya embercsempészés bűntett és kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy külföldi férfival szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított 2019. június 19-én 16 óra 30 perc körül egy szír állampolgárt akart Romániából – Magyarországon keresztül – Németországba szállítani, amikor a járőrök igazoltatták Biharkeresztesen. Elfogásakor a rendőrök a belga férfi ruházatát átvizsgálták, amelynek során két tasakban gyanús anyagot találtak, amiről a későbbi szakértői vizsgálat megállapította, hogy az kábítószernek minősül.

Az egyenruhások az 56 éves férfit elfogták és előállították a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2019. június 20-án elrendelt.

A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az ügyészségnek.