Fűnyíró miatt verekedett Hajdúszoboszlón

Rendőrség

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint az 50 éves férfi 2019. augusztus 26-án 19 óra körül megjelent Hajdúszoboszlón, a Zrínyi utcában, ahol egy fűnyíró javítása miatt szóváltásba került a sértettel. A vita hevében a gyanúsított többször megütötte a 61 éves férfit, majd távozott a helyszínről. A rendőrök a bejelentést követően a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható helyi lakost egy órán belül elfogták és előállították a rendőrkapitányságra.

A nyomozó hatóság az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.