Tömegverekedés Hajdúhadházon – téglával, késsel, viperával estek egymásnak az utcán

Rendőrség

A rendőrségre 2019. augusztus 5-én 19 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy egy hajdúhadházi utcában többen összeverekedtek. A járőrök perceken belül a helyszínre mentek és elszámoltatták az öt férfit, majd előállították őket a rendőrkapitányságra. A nyomozás adatai szerint egy 45 éves apa és két fia összeszólalkozott két másik helyi lakossal, majd a vita egészen addig fajult, hogy verekedni kezdtek, amely során késsel is fenyegették egymást. A dulakodásban egy tégla, valamint egy „vipera” is előkerült. Az elsődleges orvosi vélemény alapján a verekedésben az apa és fiai könnyű sérüléseket szenvedtek. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a két társaságot, akik közül egy 45, 38, 30 és egy 22 éves férfit bűnügyi őrizetbe vettek és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. Egy 21 éves fiú az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhet.

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.