Zebrán ütöttek el egy gyereket Debrecenben – keresik a szemtanúkat

Rendőrség

A debreceni rendőrkapitányság bűnügyi számon eljárást folytat közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt.

A rendelkezésre álló adatok alapján egy nő 2019. június 17-én 18 óra 10 perckor az általa vezetett személygépkocsival közlekedett Debrecenben, a Simonyi úton, a Nagyerdei körút felől az Andaházi utca irányába. A járművezető a Simonyi út 12. szám előtt lévő kijelölt gyalogos-átkelőhelyen nem biztosított elsőbbséget a neki balról érkező gyereknek, akit elütött.

Az 5 éves fiú a baleset során súlyos sérülést szenvedett.

A Debreceni Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a balesetet látta, illetve annak bekövetkezésének körülményeiről információval rendelkezik jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni út 149. szám), vagy telefonon tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es Telefontanú zöld számán (hétfőtől-csütörtökig: 8 órától 16 óráig, pénteken: 8 órától 13 óráig), illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén.

A bejelentő személyét a rendőrség mindig bizalmasan kezeli!