Több baleset is történt Debrecenben a figyelmetlenség miatt

Rendőrség

Április 1-jén, debreceni közlekedési balesetekben két férfi súlyos, míg egy nő könnyű sérüléseket szenvedett.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2019. április 1-jén 10 óra körül egy férfi az általa vezetett személygépkocsival közlekedett Debrecenben, a Diószegi úton. A sofőr a Vikár Béla utca kereszteződésében úgy kanyarodott balra, hogy közben nem biztosított elsőbbséget a szemből közlekedő segédmotor-kerékpárosnak, akivel összeütközött. A motoros elesett és súlyos sérülést szenvedett.

Ezzel egy időben, Debrecenben, a Mikepércsi úton is balesetnél intézkedtek a rendőrök. A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi gépkocsijával haladt a Somlyai utca felé, amikor későn észlelte, az úttesten, körültekintés nélkül szabálytalanul áthaladó gyalogost, akit elütött. A baleset során a gyalogos elesett és súlyosan megsérült.

Még aznap 13 óra 45 perc körül egy nő az általa vezetett személygépkocsival közlekedett Debrecenben, a Salakos utcán. Haladása során figyelmetlen vezetése miatt gépjárművével lehaladt az útról és az árokban, a tetejére borulva állt meg. A balesetben a sofőr könnyű sérüléseket szenvedett.

A Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja a balesetek körülményeit.