Munka után jól esett a lopás Balmazújvárosban

Rendőrség

A két férfi munka után úgy döntött, hogy lopni fognak valamit. Két láncfűrészt zsákmányoltak. A balmazújvárosi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

A rendőrségre 2019. március 23-án 8 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy Balmazújvárosban, a Bánomkerti dűlőben egy ingatlan pincéjébe ismeretlenek betörtek és eltulajdonítottak két láncfűrészt. A rendőrök adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként rövid időn belül két helyi lakos került a látókörükbe. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 28 és 27 éves férfiakat, akik beismerő vallomást tettek és elmondták, hogy munka után határozták el, hogy valahova betörnek.

A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság a gyanúsítottakkal szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást, amely során a sértett visszakapta az értékeit.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.