Féltékenységből törte be a szélvédőt – mehet a bíróságra

Rendőrség

Egy 28 éves férfi féltékenységből rontott neki ismerőse autójának. A balmazújvárosi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2019. február 20-án 16 óra körül arról, hogy egyik ismerőse egy fejszével betörte az autója szélvédőjét Tiszacsegén, az Erzsébet utcában. Az egyenruhások a helyszínre mentek és elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit a nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrsön. A helyi férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, valamint elmondta a rendőröknek, hogy barátnőjére volt féltékeny, és ezért törte be az ismerőse autójának szélvédőjét.

A Balmazújvárosi Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett, valamint rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratokat átadták az ügyészségnek.