Nyílt napot tartott a berettyóújfalui rendőrség

Rendőrség

A rendőri hivatás iránt érdeklődő fiatalokat várták 2018. január 16-án a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság munkatársai.

Az eseményt Dr. Tóth Ferenc rendőr alezredes nyitotta meg. A kapitányságvezető köszöntötte a közel 40 diákot, akik ezután részt vettek a szakmai bemutatókon és tájékoztatókon. A program keretében a rendészeti pálya iránt érdeklődők megismerkedhettek a képzés és a felvételi eljárás sajátosságaival és a rendőri szakma egyes speciális szegmenseivel is. A diákok megnézhették a szolgálati fegyvereket, védő felszereléseket és bepillantást nyerhettek az intézkedéstaktika, valamint a bűnügyi helyszínelés izgalmas világába is. A nyílt nap során a fiatalok arról is információt kaptak az egyenruhásoktól, hogy milyen feltételekkel jelentkezhetnek a rendőrség határvadász-képzésére.