Tört-zúzott a Nagyállomáson – elkapták

Rendőrség

A debreceni rendőrök még a helyszín közelében elfogták a 40 éves férfit.

A Debrecen, Petőfi téri Nagyállomás biztonsági őre tett bejelentést 2018. január 13-án 5 órakor a rendőrségen arról, hogy egy férfi betörte az állomás bejárati ajtajának üvegét. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként még a vasútállomás közelében igazoltatták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. Az egyenruhások elfogták, majd előállították a 40 éves férfit a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. L. László beismerő vallomást tett.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a hajdúhadházi lakossal szemben – szabadlábon hagyása mellett – garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.