Balesetek a megyében

Rendőrség

Tájékoztató az elmúlt 24 órában történt személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetekről.

A 42-es számú főúton közlekedett egy férfi az általa vezetett kamionnal 2017. november 2-án 12 óra 30 perc körül Földes felől Báránd irányába. A sofőr egy mezőgazdasági vontató előzésébe kezdett, viszont amikor észlelte, hogy biztonságosan nem tudja végrehajtani a manővert, megpróbált visszatérni a sávjába azonban a kamion eleje beleakadt a traktorra függesztett ekébe. A baleset következtében a mezőgazdasági vontató az út melletti árokba borult, vezetője könnyű sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság vizsgálja.

Képek 013_800x533

Egy férfi közlekedett az általa vezetett Skoda típusú gépjárművel 2017. november 2-án 17 óra 30 perc körül a Balmazújvárosi úton. A sofőr egy használaton kívüli áruház parkolójába akart bekanyarodni, amikor nem biztosított elsőbbséget egy vele szemben közlekedő motorkerékpárosnak és összeütköztek. A baleset következtében a motoros elesett és nekicsúszott egy forgalmi okból álló gépkocsinak. A motorkerékpár vezetőjét a mentőszolgálat munkatársai súlyos sérülésekkel vitték kórházba. A baleset körülményeit a Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja.