Gázriasztó fegyverrel fenyegette szomszédait

Rendőrség

A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. október 28-án 1 óra körül egy tiszacsegei férfi bement a szomszédja házába, majd felébresztette az ott alvó családot és a nála lévő gázriasztó-fegyverrel megfenyegette őket. A megalapozott gyanú szerint a 34 éves férfi azt mondta a családnak, hogy ha be mernek menni a portájára, akkor lelövi őket. Az esetről történt feljelentést követően a rendőrök a helyi lakost elfogták és előállították a Tiszacsegei Rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsítottnál tartott házkutatás során a nyomozók megtalálták és lefoglalták a gázriasztó-fegyvert.

A férfi ellen – szabadlábon hagyása mellett – fegyveresen elkövetett magánlaksértés bűntett és zaklatás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak eljárást a nyomozók.