Drogkereskedőket és fogyasztókat fogtak el

Rendőrség

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Biharkeresztesi Rendőrőrs kábítószer-kereskedelem bűntett és kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást kilenc gyanúsítottal szemben.

A nyomozás adatai szerint 2017. május 17-én Debrecen, Nagy Mihály kertben a hajdú-bihari rendőrök elfogtak három férfit, akiktől 50 gramm amfetamint, 150 darab kábítószergyanús tablettát és nagy mennyiségű készpénzt foglaltak le. A nyomozók a 31 éves kunmadarasi R. Dezsőt, a 38 éves debreceni M. Zsoltot kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság elrendelt. A 40 éves debreceni Sz. János az eljárás során szabadlábon védekezhetett.

A beszerzett információk alapján 2017. május 18-án Biharkeresztesen a rendőrök házkutatást tartottak K. Gyulánál, akinél szintén amfetamint és marihuánát találtak és foglaltak le. A 29 éves helyi lakost a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A bűnügyi őrizetbe vett férfi előzetes letartóztatásának indítványozására előterjesztést tettek a nyomozók, amit a járásbíróság elrendelt.

Az eljárás során a Biharkeresztesi Rendőrőrs munkatársai négy fogyasztót hallgattak ki az ügyben gyanúsítottként.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály nyomozói a biharkeresztesi rendőrökkel közösen azonosították és 2017. augusztus 29-én Budapesten egy összehangolt akcióban elfogták azt a helyi férfit, aki a kábítószert R. Dezsőnek eladta. A 46 éves H. Mihályt a rendőrök gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.