A sértett zsebéből lopta ki a pénzt

Rendőrség
A rendőrök nyomozást folytatnak egy nővel szemben, aki a megalapozott gyanú szerint kilopott több tízezer forintot egy férfi zsebéből Debrecenben.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2017. május 28-án 3 óra körül, arról hogy Debrecenben, a Csapó utcán sétált, amikor két nő odalépett hozzá és pénzért szexuális szolgáltatást kínáltak számára. A férfi nem élt az ajánlattal, ekkor az egyik nő a sértett figyelmét elterelte és a zsebéből pénzt vett ki. Miután a férfi észrevette, hogy eltűnt a pénze egy közeli szórakozóhely biztonsági őreitől kért segítséget, akik követték a gyanúsítottat a rendőrök kiérkezéséig. A járőrök egy közeli utcában elfogták, majd előállították a 21 éves R. Angélát a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A nő beismerő vallomást tett.

A rendőrök a hajdúhadházi gyanúsítottal szemben – szabadlábon hagyása mellett – lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyatnak nyomozást.