Agyonverte az édesanyját, majd feladta magát a rendőrségen

Rendőrség

A Debrecenii Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa 2017.05.31-én 13:30 órától a következő ügyet tárgyalja.

 

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2016 decemberében P. Zoltán vádlottat testi sértés bűntette miatt 7 év börtönbüntetésre lés 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért illetve enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott Miskolcon élt albérletben. 2014 februárjában elment a szintén idős édesanyjához a sértetthez, akivel szóváltásba keveredett, több alkalommal az arcán, majd egyszer a nyakán illetve a bal kulcscsontjánál megütötte az asszonyt. A sértett a bántalmazás következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy magatehetetlenné vált. Ezt követően a vádlott az ágyra fektette édesanyját, betakarta, hogy csak a feje búbja látszódott ki. A bántalmazás következtében magatehetetlenné vált sértett légzési, keringési elégtelenség miatt – a bántalmazás hatására kialakult vérbelehelés, fulladás következtében a lakásban elhunyt. A vádlott még telefonált korábbi barátnőjének, internetezett, majd felhívta a sértett unokáját, hogy a nagymama lepihent és megengedte, hogy az iskola után a barátjához menjen. A középiskolás fiú ennek ellenére hazament, észlelte, hogy a mama az ágyban betakarva fekszik. A vádlott azt mondta a fiúnak, hogy a sértett lepihent, majd vele együtt távozott a lakásból, amit kulccsal be is zárt. Az unoka néhány óra múlva hazament és látta, hogy a nagymamája még mindig ágyban fekszik. A vádlott hamarosan megérkezett, ébresztgetni kezdte a sértettet, majd közölte unokaöccsével, hogy a nagymama meghalt. Az esti órákban a vádlott összepakolta a legszükségesebb ruháit, bejelentette a rendőrségen, hogy meghalt az édesanyja és neki köze van a halálához. Első nyilvános ülés.