A zebrán ütött el két férfit egy 52 éves nő

Rendőrség
A hajdúszoboszlói rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a nővel szemben, aki egy férfit elütött, egy másikat pedig elsodort gépjárművével.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztály egy 52 éves nővel szemben közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást. A nő az általa vezetett Toyota típusú gépjárművel közlekedett 2017. március 1-jén 9 óra 20 perc körül Balmazújváros, Kastélykert utcán a Debreceni út felől a Szabadság sor irányába. A sofőr a Kastélykert utca és Szabadság sor kereszteződésénél nem biztosított elsőbbséget két, a gyalogos-átkelőhelyen kerékpárjukat tolva áthaladó férfinak. A nő gépjárművével az egyik férfit elütötte, míg a másik gyalogost elsodorta. A baleset következtében az egyik férfi az orvosi vélemény szerint súlyos sérülést szenvedett. A rendőrök a napokban befejezték a nyomozást és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldték az ügyészségnek.