Összevesztek a rózsabokrok miatt, ásóval verte fejbe

Rendőrség

A Püspökladányi Járási Ügyészség a nő ellen súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és
felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a Püspökladányi
Járásbíróságon.
A vádlott és a sértett egy püspökladányi társasházban élnek, szomszédok, rendszeresen együtt gondozzák a lakóházuk előtti virágos kertet.

2016. szeptember 14-én a délelőtti órákban a sértett a virágoskertben gyomlált, amikor
odament hozzá a vádlott és felszólította arra, hogy ültesse át a rózsatöveket máshová, mivel azok rossz helyen vannak.

Eközben a püspökladányi nő szidalmazni kezdte a sértettet, majd a lakásából kihozott egy ásót, azt a sértett kezébe adta. A sértett eleget tett a vádlott kérésének,
elkezdte kiásni a rózsatöveket, azonban közöttük egyre élesebb szóváltás kezdődött.

Ekkor a vádlott kikapta az ásót a sértett kezéből és azzal egyszer ráütött a karjára, majd rácsapott a sértett fejére is.

A bántalmazás következtében a sértettnek 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérülései
keletkeztek, azonban figyelemmel az elkövetés eszközére, a sérült testtájékra, a vádlott
szándéka súlyosabb sérülés előidézésére irányult.

A püspökladányi nő cselekménye alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást és
riadalmat keltsen. A bűncselekmény elkövetéséhez használt ásó élet kioltására alkalmas.

A Püspökladányi Járási Ügyészség a vádlott ellen súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a Püspökladányi
Járásbíróságon.

A vádiratban felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta, továbbá indítványt tett arra, hogy a bíróság a lefoglalt ásót kobozza el.