Ketten sérültek meg balesetben

Rendőrség
Két személy sérült meg Hajdú-Bihar megyében.

Egy 25 éves román állampolgár 2017. március 21-én 4 óra 30 perckor az általa vezetett Volkswagen típusú személygépkocsival közlekedett a 42. számú főúton Mezőpeterd felől Biharkeresztes irányába. A férfi járműve sebességét nem a látási és forgalmi viszonyoknak megfelelően választotta meg, ezért fékezéskor nekiütközött az előtte forgalmi okból álló Audi típusú gépkocsinak, amely emiatt az árokba sodródott. A balesetben az elsődleges orvosi vélemény szerint az Audi típusú személygépkocsi sofőrje súlyos sérüléseket szenvedett. A baleset körülményeit a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság vizsgálja.

20172203080814

Egy férfi közlekedett 2017. március 21-én 16 óra 50 perc körül Hajdúböszörményben, a Báthory Gábor körúton az általa vezetett személygépkocsival. A 42 éves férfi a Polgár utca kereszteződésben lévő “Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla ellenére nem adott elsőbbséget a Polgár utcán a Temető tér felől a Vörösmarty utca felé közlekedő kerékpárosnak, akinek nekiütközött. A nő az ütközés következtében kerékpárjával elesett és az orvosi vélemény szerint könnyű sérülést szenvedett. A baleset körülményeit a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya vizsgálja.