Rablás szemtanúit keresik

Rendőrség

Egy Püspökladány, Bajcsy-Zsilinszky utcai rablással kapcsolatosan kérik a rendőrök a lakosság segítségét.
A Püspökladányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettessel szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy ismeretlen 2017. március 11-én 19 óra 20 perc körül Püspökladány, Bajcsy-Zsilinszky utca 1-3. szám előtti járdán egy idős hölgy válláról letépte a táskát, amitől a nő elesett és megsérült. A sérülthez egy tanú odament segíteni, aki feltételezhetően látta a menekülő tettest. A szemtanú a sértett elmondása szerint 20 év körüli nő, 160 centiméter magas, haja vállig érő.

A rendőrség kéri a nőt, valamint azokat, akik a bűncselekmény szemtanúi voltak, vagy azzal kapcsolatban érdemleges információval rendelkeznek, jelentkezzenek személyesen a Püspökladányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán, vagy telefonon tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.