Állítólag otthon van a Debrecenből eltűnt japán fiú

Rendőrség

A rendőrség is kereste a debreceni orvostanhallgatót, végül úgy fest, Ryo Umeda egyszerűen hazament, anélkül, hogy az itteni barátait tájékoztatta volna erről. Legalábbis ezt írták Facebookon a japán ismerősei, és a külügy is ezt állítja.

Ryo barátait nem nyugtatta meg maximálisan a hír, továbbra is aggódnak a fiúért, aki nem válaszol az üzenetekre és telefonhívásokra sem reagál. Facebook-profilja sem elérhető, pedig múlt héten még az volt.

Ryo-t január 19-én látták utoljára Magyarországon, majd mivel sokáig nem jelentkezett, barátai bejelentették eltűnését. A debreceni rendőrség kezdett kutatni az egyetemista fiú után, de a keresést a hatóságok felfüggesztették, miután kiderült, hogy a fiú hazament.