Szidalmazta, majd hátba szúrta párját

Rendőrség

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa a vádlott szabadságvesztés büntetésének tartalmát, valamint a közügyektől eltiltás mértékét 5-5 évre mérsékelte. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.Az első fokon eljárt Egri Törvényszék 2016 decemberében T. J. vádlottat testi sértés bűntette miatt 6 év börtönbüntetésre és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezetek. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2009 óta él élettársi kapcsolatban M. A. sértettel. Gyakran fogyasztottak alkoholt, veszekedtek, a vádlott többször is bántalmazta a sértettet. 2016 januárjában a vádlott és a sértett együtt italoztak, ismét vita, veszekedés alakult ki közöttük, a vádlott féltékenysége miatt. A sértett bántalmazását ekkor egy ismerősük akadályozta meg. Még aznap a kora esti órákban a helyi presszóba indultak, hogy tovább igyanak. Útközben a vádlott újra szidalmazni kezdte az asszonyt és arra kényszerítette, hogy félmeztelenre vetkőzve haladjon az úton.  Az esti órákra már a vádlott erősen ittas állapotba került. Elindultak hazafelé, a férfi folytatta a szidalmazást, veszekedést és lökdöste majd pofon is ütötte a sértettet. Ezután elővette vadásztőrét és hátba szúrta az asszonyt. A szúrást követően, észlelve a sértett romló állapotát, a vádlott telefonon értesítette a mentőszolgálatot. A sértett tüdősérülése közvetlen életveszélyesnek minősül.