Az elmúlt nap balesetei

Rendőrség
A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában 4 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 2 súlyos, 2 pedig könnyű sérüléssel végződött.

Egy 26 éves férfi 2017. február 27-én 7 óra 36 perc körül az általa vezetett Fiat típusú személygépkocsival közlekedett Berettyóújfaluban, a Puskin úton a Dózsa György utca felől a vízügyi igazgatóság telephelyének irányába. A sofőr a telephelynél balra kanyarodott járművével, azonban nem adott elsőbbséget a vele szemben egyenesen közlekedő 50 éves nő által vezetett Suzuki típusú személygépkocsinak, amellyel összeütközött. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a nő a balesetben könnyű sérülést szenvedett. A baleset körülményeit a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság vizsgálja.

20172802092427

Egy 29 éves férfi 2017. február 27-én 12 óra körül az általa vezetett kamionnal közlekedett Debrecenben, az István úton a Déli sor felől a Szoboszlói út irányába. A sofőr nem tartott megfelelő követési távolságot és az István út 136. szám előtti útszakaszon nekiütközött az előtte közlekedő, fékező, majd megálló 40 éves férfi által vezetett teherautónak, amely emiatt összeütközött az előtte álló 43 éves sofőr által vezetett kamionnak. A balesetben az egyik tehergépkocsi két utasa, egy 41 nő és egy 84 éves férfi az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyű sérülést szenvedett. A baleset körülményeit a Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja.

20172802090946

Egy 80 éves férfi 2017. február 27-én 17 óra 5 perc körül az általa vezetett Skoda típusú személygépkocsival közlekedett a 4817-es számú úton Bojt felől a 42-es számú főút irányába. Az utak kereszteződésénél kihelyezett “Állj! Elsőbbség adás kötelező” közúti közlekedési jelzőtábla ellenére, megállás nélkül behajtott az útkereszteződésbe és összeütközött egy a 42-es számú főúton, Biharkeresztes felől Mezőpeterd irányába közlekedő 38 éves férfi által vezetett Volkswagen típusú gépjárművel. A balesetben a 80 éves sofőr és a másik személygépkocsi utasa, egy 37 éves nő az elsődleges orvosi vélemény szerint súlyos sérülést szenvedett. A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.

20172802080430

Egy 23 éves férfi 2017. február 27-én 23 óra 10 perc körül az általa vezetett motorkerékpárral közlekedett Bocskaikertben, a Debreceni utcán. A Teleki utca kereszteződésénél a sofőr balra kanyarodott motorjával, azonban járműve sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg, ezért megcsúszott és elesett. A balesetben a férfi az elsődleges orvosi vélemény szerint súlyos sérülést szenvedett. A baleset körülményeit a Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja.

20172802080457

A további balesetek elkerülése érdekében kérjük a gépjárművezetőket, hogy figyelmesen, a mindenkori út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.