Bíróság elé áll a gázoló

Rendőrség

A hajdúszoboszlói rendőrök bíróság elé állítást javasolnak azzal a férfival szemben, aki elütött egy kerékpárost.
A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 27 éves férfival szemben. A nyomozás adatai szerint a nádudvari lakos 2016. december 16-án 6 óra 10 perc körül az általa vezetett személygépkocsival a 3405-ös számú úton közlekedett Nádudvar felől a húsüzem irányába, amikor elütötte a vele azonos irányban, az úttest szélén közlekedő 33 éves kerékpárost. A baleset következtében a biciklis férfi súlyos sérülést szenvedett.

A megalapozott gyanú szerint a gépkocsi sofőrje járművével nem az időjárási, látási, valamint útviszonyoknak megfelelően közlekedett. A nyomozók kihallgatták a gyanúsítottat, aki elmondta, hogy a ködös, esős időjárásban későn vette észre a láthatósági mellényt viselő, jól kivilágított kerékpárost, és hiába fékezett már nem tudta elkerülni az ütközést. A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság 2017. február 23-án bíróság elé állítási javaslattal befejezte a nyomozást és az ügy iratait megküldte a járási ügyészségnek.