Halált okozott a piszkos drog

Rendőrség
Tudnia kellett a dílernek, hogy baj van az anyaggal, hisz ő is rosszul lett tőle, mégis továbbadta. Egy ember meghalt, másokat a zsaruk mentettek meg, többen kórházba kerültek.

Kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást még 2015. szeptember 6-án a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság T. Sándor (31) debreceni lakos és társai ellen.

– 2015. szeptember 6-án 6 óra 13 perckor a mentők jelentették a főkapitányság ügyeletére, hogy Debrecenben, egy Medok utcai házban egy ember meghalt, illetve többen rosszullétre panaszkodtak, feltehetően mérgezés miatt. A hozzátartozók szerint az érintettek drogot fogyasztottak. A helyszíni szemlén az elhunyt 44 éves férfi ruházatában ismeretlen fehér port tartalmazó tasakot találtak a kollégák. Három férfit válságos állapotban vittek kórházba, természetesen akkor még nem lehetett őket kihallgatni – mondta Dorogi Mihály őrnagy, a főkapitányság vizsgálati osztályának kiemelt főnyomozója. – Az elhunyt élettársa elmondta, hogy előző nap az esti órákban a párja többször beszélt mobiltelefonon egy fiatal férfival, akitől a Hatvan utcában vett kábítószert. Az eladót tudomása szerint T. Sándornak hívják, felismerte fényképről is.


Dorogi Mihály őrnagy

Az egyik fogyasztó a kórházi kihallgatáson alátámasztotta az asszony szavait, ezzel megerősítette, hogy T. Sándor kábítószert terjeszt. A nyomozók elfogták, előállították, és gyanúsítottként kihallgatták a férfit.

– A gyanúsított a terhére rótt bűncselekményt beismerte. Elmondta, hogy a szert ő is kipróbálta, hányt tőle, ettől függetlenül további két embernek adott el egy ismeretlen terjesztőtől mefedronként kapott anyagot. Az egyik vevő egy debreceni, a másik egy hajdúhadházi férfi – folytatta a kiemelt főnyomozó. – A debrecenit megtaláltuk Derék utcai lakásában, ahova csak a tűzoltók segítségével sikerült bejutni, ugyanis a férfi eszméletlenül feküdt odabenn. Kórházba vitettük.

Látókörbe került további két debreceni lakos, akik hasonló tüneteket produkáltak, őket is kórházba vitték kivizsgálásra. Vér- és vizeletmintát vettek tőlük. A rendőrség a sajtó útján kérte azokat, akik érintettek lehettek, hogy az anyagot ne fogyasszák el, ha pedig mégis megtörtént, azt jelezzék. Ennek hatására jelentkezett telefonon a debreceni O.-G. Zsuzsanna (43), hogy ő is vásárolt T. Sándortól drogot, amit kipróbált, és rosszul lett, fejfájásra, hányingerre panaszkodott. Elmondta, hogy a Dózsa György Általános Iskolát határoló kerítés mellett találkozott T. Sándorral.

– Az elsődleges intézkedések megtételekor kórházba kerülő embereket, azok élettársait, barátnőit, feleségeit tanúként kihallgattuk, a fogyasztók közül kivétel nélkül mindenki terhelő vallomást tett T. Sándorra – tette hozzá Kiss Endre őrnagy, osztályvezető.

A nyomozók egy létavértesi férfit is azonosítottak, aki bevallotta, hogy ő is fogyasztott a T. Sándor által árusított kábítószerekből. Őt is T. Sándornak (21) hívják. Gyanúsítottként is kihallgatták, előző vallomását fenntartotta. A vele szemben alkalmazott gyorsteszt pozitív lett. Gyanúsítottként hallgatták ki O.-G. Zsuzsannát is, aki 2015. szeptember 3-án 15 óra 50 perc körül a Debrecen, Dózsa György utcai iskola kerítésénél T. Sándortól csekély mennyiségű kábítószert (amfetamint) vett, amit Mikepércsen elfogyasztott, ezért megalapozottan gyanúsítható kábítószer birtoklása vétségével.


A helyszín

– Az igazságügyi orvos szakértői vélemények elkészültek, az abban foglaltak és a beszerzett egyéb adatok alapján megállapítható, hogy a debreceni T. Sándor terhére élet vagy testi épség elleni bűncselekmény nem róható. Az amfetamin átadása viszont megállapítható, amelyet O.-G. Zsuzsanna vallomása szerint a Debrecen, Dózsa György úti iskola közelében adott át, így T. Sándor megalapozottan gyanúsítható oktatási, nevelési intézmény környezetében átadással elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével is – összegezte Kiss őrnagy. – A fogyasztóknak értékesített szer új pszichoaktív anyagnak minősül, ezért T. Sándor megalapozottan gyanúsítható új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettével is.

A rendőrség a nyomozást befejezte, az iratokat vádemelési javaslattal február 1-jén megküldte az ügyészségnek.

TAKÁTS LÁSZLÓ
FOTÓ: SZABÓ LÁSZLÓ, RENDŐRSÉG