Fel akarta gyújtani a szórakozóhelyet

Rendőrség

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa 2017.01.30-án 9 órától a következő ügyet tárgyalja.Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2016 júliusában J. Tibor vádlottat közveszély okozása bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.  A bíróság elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét. A bíróság a vádlott számára külön magatartási szabályként előírta, hogy vesse alá magát pszichiátriai gondozásos ellenőrzésnek. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért: a cselekmény különös kegyetlenséggel, több emberen életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének minősítése, illetve fegyházban való szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabása érdekében fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2013 májusában Nyíregyházán ittas állapotban betért egy szórakozóhelyre, ahol a pultos, annak ellenére, hogy látta a férfi állapotát, mégis kiszolgálta. A vádlott ekkor már közepesen ittas állapotba került. Ma már tisztázatlan okból a két férfi összeszólalkozott, majd a pultos a vádlottat kilökdöste a szórakozóhelyről. A vádlott ebbe nem tudott belenyugodni és a közelben lévő benzinkúthoz ment, ahol egy öngyújtót és egy ásványvizes flakonban 1 liter benzint vásárolt. A palackkal hajnalban visszament a szórakozóhelyhez. A pultos azonban észlelte, hogy a flakonban benzin van, ezért kivezette a vádlottat a klubból. A vádlott ekkor a szórakozóhely külső, fa borítású ajtajára borított a benzint és meggyújtotta. Így akart bosszút állni azért, mert a pultos őt a vendégek előtt megalázta azzal, hogy kilökdöste a szórakozóhelyről. A tüzet a megérkező tűzoltók eloltották, senki nem sérült meg, a vendégek biztonságosan elhagyták az épületet. A vádlott az ajtó megrongálásával csaknem 70.000.-Ft kárt okozott. A vádlott elismerte a bűncselekmény elkövetését. Első nyilvános ülés.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.