Közel négy év börtönt kapott a téglási szurkáló

Rendőrség

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.

Az ügyről

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2016 áprilisában R. I. vádlottat testi sértés bűntette miatt 3 év 10 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért illetve enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint 2015 augusztusában Tégláson a vádlott és Sz. Zs. sértett között szóváltás, majd dulakodás alakult ki.

Mindketten ittas állapotban voltak, a vádlott volt élettársa szította a veszekedést, mert vissza akarta kapni az asszonyt. A sértetten (a vádlott jelenlegi élettársán) erőt vett a féltékenység, meg akarta ütni az asszonyt, azonban a volt élettárs kettőjük közé állt, szétválasztotta őket. Ekkor a vádlott magához vett egy kést, majd egyszer megszúrta a sértettet. Az asszony a férfi vérző sérüléseit látva szembesült tettével, ezért telefonon hívta a mentőszolgálatot. A sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.