Adócsalás miatt áll bíróság elé

Rendőrség

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa 2016.10.05-én 10 órától a következő ügyet tárgyalja.

 

Az első fokon eljárt Miskolci Járásbíróság 2015 júniusában K. Attila Sándor vádlottat többrendbeli adócsalás bűntette miatt 3 év próbaidőre felfüggesztett 1 év 8 hónap börtönbüntetésre és 2 év vezető tisztségviseléstől való eltiltásra ítélte. A bírósága vádlottal szemben 9.362.000.-Ft vagyonelkobzást rendelt el. A másodfokon eljárt Miskolci Törvényszék 2016 áprilisában a vádlottat 1 rb. adócsalás bűntette alól felmentette és a börtönbüntetését 1 évre, míg a próbaidőt 2 évre enyhítette. A bíróság mellőzte a vagyonelkobzás elrendelését. Az ítélet ellen a vádlott és védője jelentett be fellebbezést felmentésért illetve enyhítésért. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2005 decembere óta egy Kft vezető tisztségviselője volt. A vádlott és a társaság másik tagja G. Attila cégben fennálló üzletrészüket 2007 szeptemberében értékesítették M. Zsolt és B. István részére, akik azonban nem akarták működtetni a kft-t, csak a részükre ígért anyagi ellenszolgáltatásért vállalták az ügyletet. A vádlott kérésére megállapodtak abban, hogy í társaság még folyamatban lévő vállalkozási szerződéseinek teljesítéséből származó vállalkozási díj még a korábbi tagokat illetik meg. A társaság színlelt értékesítését követően is a vádlott maradt a cég valós ügyvezetője, annak bankszámlája felett ő rendelkezett, az ügyeket ő intézte. A kft 2007-ben több mint 65 millió forint árbevételt realizált, az ezt terhelő áfa pedig 13 millió forint volt. A vádlott a kft nevében 2007-es évre adóbevallásokat nem nyújtott be. A vádlott az adóhatóságot megtévesztve, 2007-ben összesen 9.362.000.-Ft összegben csökkentette az állami költségvetés adóbevételét ÁFA adónemben. A cég 2007-re vonatkozóan 864.000.-Ft különadót nem vallott be. Első nyilvános ülés.