Börtönbüntetésre ítéltek két lincseléssel vádolt piricsei férfit

Rendőrség

Nem jogerősen letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Nyírbátori Járásbíróság két férfit, aki rátámadt a hozzátartozójukat elgázoló gépkocsi vezetőjére és utasaira vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Piricsén – közölte a megyei főügyészség szerdán az MTI-vel.

Zsíros Zsolt főügyész közleményében azt írta, a gyorsított eljárásban bíróság elé állított, csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt férfiakat két év tíz hónap, illetve három év börtönre ítélték első fokon, és elrendelték előzetes letartóztatásukat.

A vádirat lényege szerint a sértett a feleségével és a kisfiával szabályosan autózott június 12-én Piricse egyik utcáján, amikor a bal oldali sávban tartózkodó, négy-öt emberből álló gyalogoscsoportból egy ittas nő hirtelen a személygépkocsi elé lépett. A sofőr a fékezés ellenére sem tudta elkerülni a balesetet, elütötte a nőt, aki ettől a földre esett.

A sofőr azonnal kiszállt és segítséget akart nyújtani, de a szintén ittas vádlottak – az elgázolt nő férje és testvére – a gépkocsihoz mentek, a szélvédőjét kővel betörték, majd megpróbálták kirángatni az oda már visszamenekült férfit és feleségét. A sofőr tolatni kezdett az autóval, azt viszont nem látta, hogy a gépkocsit rugdosó vádlott lába beakadt a betört szélvédőbe. Miután pedig a földre került, az autó áthajtott a lábán – ismertette a főügyész. Ekkor már tíz-tizenöten vették körül a gépkocsit, akik hangoskodtak és támadóan léptek fel a járműben ülőkkel szemben.

A rendőrség hétfőn vette őrizetbe a két vádlottat. A gépkocsi vezetőjének házastársa nyolc napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseket szenvedett, a járműben 180 ezer forint kár keletkezett.

Az ítélet nem jogerős, a vádlottak enyhítésért fellebbeztek.