Szőnyeget és molinót loptak a hotelből

Rendőrség
A rendőrök elfogták azt a három férfit, akik a megalapozott gyanú szerint betörtek egy debreceni hotelbe.

A rendőrök 2016. június 10-én 19 óra 40 perc körül megjelentek a Debrecen, Kartács utcában található – jelenleg használaton kívüli – hotelnél, mivel állampolgári bejelentés érkezett arról, hogy ismeretlenek betörtek az épületbe. A járőrök a helyszínen észrevették, hogy az ingatlan egyik teraszának ablaka be van feszítve. Az elkövetők az egyenruhások láttán elmenekültek a hotel mögött található földút irányába, ahol korábban leparkoltak gépkocsijukkal. A rendőrök rövid idő alatt lezárták az erdős területet, majd a nyomozók megállították az Opel típusú személygépkocsit és igazoltatták a sofőrt és két utasát. A Bűnügyi Osztály munkatársai átvizsgálták a jármű csomagtartóját, amelyben megtaláltak és lefoglaltak három szőnyeget és egy reklám molinót, amiket a három férfi a megalapozott gyanú szerint a hotelből lopott el. A járőrök a hajdúhadházi lakosokat elfogták és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók a 22 éves Sz. Antalt, a 24 éves B. Richárdot és a 29 éves L. Lászlót gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették. A gyanúsítottaknál tartott házkutatás során a rendőrök több, a gyanú szerint a hotelből származó, korábban eltulajdonított tárgyak foglaltak le.

A Debreceni Rendőrkapitányság Betörési Alosztálya a hajdúhadházi lakosokkal szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.