Bozótvágó késsel fenyegette meg rokonát

Rendőrség
A komádi rendőrök elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 19 éves fiatalembert.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást K. Ferenc komádi lakossal szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi tett bejelentést 2016. február 29-én 18 óra 40 perc körüli időben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy a Komádiban található háza előtt, az utcán egyik rokona bozótvágó késsel a kezében életveszélyesen megfenyegette és azt kiabálja, hogy rá fogja gyújtani a házat. A sértett elmondta, hogy a fiú folyamatosan szidalmazza őt miközben a bozótvágóval hadonászik.

A Komádi Rendőrőrs körzeti megbízott rendőrei azonnal a helyszínre mentek, ahol elfogták a 19 éves K. Ferencet, akinek a ruházatát átvizsgálták, amelyben megtalálták és lefoglalták az 50 centiméter pengehosszúságú kést. A Komádi Rendőrsre előállított helyi lakost a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt az eljárás során szabadlábon védekezhet.