Célkeresztben a biztonságos internethasználat

Rendőrség
Az internethasználat veszélyeiről tartottak előadást több hajdú-bihari középfokú oktatási intézményben a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának szakemberei, valamint az iskolai bűnmegelőzési tanácsadók.

A rendőrség prevenciós tevékenysége során kiemelt figyelmet fordít az internet veszélyeiről történő tájékoztatásra, valamint az online technológiák tudatosabb és biztonságosabb használatának elősegítésére is.

A Biztonságos Internet Nap alkalmából 2016. február 9-én a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának szakemberei, valamint az iskolai bűnmegelőzési tanácsadók összesen tíz középfokú oktatási intézményében tartottak bűnmegelőzési előadásokat.

A debreceni Tóth Árpád Gimnáziumában Gulyás Ferenc r. őrnagy filmvetítéssel egybekötött rendhagyó osztályfőnöki órán felhívta a figyelmet az interneten történő barangolás, a közösségi oldalakon történő ismerkedés és a „chatelés” során jelentkező veszélyekre. Az előadáson az őrnagy ismertette azokat a jogsértéseket, melyek a felelőtlen internethasználat során bekövetkezhetnek, majd elmondta a diákoknak, mit kell tenniük ahhoz, hogy ne váljanak ilyen bűncselekmények áldozataivá.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya továbbra is várja az érdeklődő általános és középfokú oktatási intézmények jelentkezését a 06/52 516-440-es telefonszámon.