Lebuktak a takarmánytolvajok

Rendőrség
A konyári szarvasmarhatelep egyik dolgozója a megalapozott gyanú szerint a rábízott takarmányt átadta egy helyi lakosnak, aki azt később értékesíteni akarta. A konyári körzeti megbízottak tetten érték a két férfit.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2016. január 23-án 21 óra 30 perc körüli időben a helyi körzeti megbízottak a konyári szarvasmarhatelepen észrevettek két gyanúsan viselkedő férfit, akik takarmánnyal teli zsákokat pakoltak egy személygépkocsiba. Miután az autó a szarvasmarhatelepről kikanyarodott, a rendőrök a járművet megállították és igazoltatták a sofőrt. A 31 éves Cs. János a gépkocsijában található takarmánnyal nem tudott elszámolni a rendőröknek, ezért őt és a 39 éves H. Csabát bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a Derecskei Rendőrőrsre.

A nyomozók a két helyi lakost gyanúsítottként kihallgatták. A megalapozott gyanú szerint H. Csaba beengedte a munkahelyére Cs. Jánost, akinek a gépkocsijába 12 zsák tápot pakoltak, majd a gyanúsított elhajtott a helyszínről. A 39 éves férfi elmondta, hogy tartozik Cs. Jánosnak, amit a rábízott táppal akart kiegyenlíteni. A gyanú szerint az eltulajdonított tápot a 31 éves férfi később értékesíteni akarta.

A rendőrök Cs. János otthonában házkutatást tartottak, amely során a padláson megtaláltak és lefoglaltak egy flóbert pisztolyt és 86 kilogramm vágott dohányt, amellyel szintén nem tudott elszámolni.