Megszöktek a nevelőotthonból

Rendőrség
A rendőrök Debrecenben találták meg a három csellengő fiatalt, akik közül két fiúval szemben eltűnés miatt körözés volt érvényben.

A rendőrök 2015. december 30-án 22 óra 20 perckor Debrecen, Petőfi téren járőröztek, amikor az aluljárónál egy kislányt és két fiatal fiút igazoltattak. A járőrök az ellenőrzés során megállapították, hogy a két 13 éves fiút a Debreceni Rendőrkapitányság eltűnés miatt körözi, míg a 12 éves lány az egyenruhások kérdésére elmondta, hogy egy nevelőotthonból engedély nélkül távozott. A rendőrök a helyi gyerekeket a helyszínen meghallgatták, majd felvették a kapcsolatot az elhelyezésükre kijelölt gyermekvédelmi intézettel, ahová visszavitték őket.