Pályaorientációs tábor Hajdú-Bihar megyében

Rendőrség
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoportja 2015. július 13-15. között pályaorientációs „Próbafelvételi tábort” szervezett 16-19 éves diákok részére Debrecenben.

A pályaválasztás előtt álló középiskolás, illetve frissen érettségizett diákok részére szervezett tábor megnyitó napján Dr. Uzonyi Attila r. ezredes, a Debreceni Rendőrkapitányság vezetője fogadta a fiatalokat, amelynek részeként saját pályaválasztását érintő tapasztalatait is ismertette.

20150715_085907_000

A háromnapos program során a diákok megismerkedtek a rendőrség felépítésével, a különböző szolgálati ágak feladatrendszerével, a rendőrségnél rendszeresített fegyverzeti-, csapatszolgálati-, és egyéb technikai eszközökkel. A bűn- és balesetmegelőzési előadások mellett a táborozók részt vettek önvédelmi foglalkozásokon, illetve a rendőrség pszichológusai által szervezett csapatépítő játékokon is.

20150714_182108

A tábor fő célja az volt, hogy a diákok megismerjék a rendőrré válás első állomását, amelynek keretében kisebb-nagyobb sikerrel teljesítették a felvételi eljárás részét képező elméleti és fizikai erőnléti követelményeket.