Rendőrkézen a sajóbábonyi gyanúsított társa

Rendőrség
Önként feladta magát a rendőrségen az a sajószentpéteri férfi, akit a balmazújvárosi nyomozók köröztek.

Mint arról korábban beszámoltunk lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Balmazújvárosi Rendőrkapitányság Sz. Istvánnal és társával szemben. A megalapozott gyanú szerint a két férfi 2015. június 23-án reggel egy idős egyeki nő házába bement, ahol elterelték a sértett figyelmét és tőle készpénzt, valamint ékszereket tulajdonítottak el.

A balmazújvárosi nyomozók a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság „Bükk” Közterületi Támogató Alegység munkatársainak bevonásával 2015. július 6-án sajóbábonyi otthonában elfogták és az Egyeki Rendőrőrsre előállították az egyik gyanúsítottat. A rendőrök a 35 éves Sz. Istvánt gyanúsítottként kihallgatták, amely során a bűncselekmény elkövetését részben elismerte.

A nyomozók azonosították a férfi 49 éves társát, aki miután értesült arról, hogy a rendőrség országos elfogatóparancsot adott ki ellene, 2015. július 8-án 13 óra 30 perc körüli időben önként feladta magát a Balmazújvárosi Rendőrkapitányságon. A nyomozók a sajószentpéteri lakost gyanúsítottként kihallgatták. L. László beismerő vallomást tett.

A vádlottak az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhetnek.