Feltörte az autót, elkapták

Rendőrség
A debreceni rendőrök a helyszín közelében elfogták azt a 20 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint egy személygépkocsi ajtaját felfeszítette.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját egy állampolgár arról értesítette 2015. július 6-án 22 óra 30 perc körüli időben, hogy egy Debrecen, Kút utcában parkoló Suzuki típusú személyautóhoz odalépett egy férfi, aki egy zseblámpával bevilágított az utastérbe. Az ismeretlen felfeszítette az egyik ajtót és beült a járműbe. A bejelentő elmondta, hogy a tettest a bűncselekmény közben valaki megzavarhatta, mert a gépjárműből hirtelen kiszállt és az Ajtó utca irányába elmenekült.

A rendőrök a bejelentést követően azonnal a helyszínre mentek és rövid időn belül az Agárdi utcában igazoltatták a kapott személyleírásnak megfelelő 20 éves férfit, akit elfogtak és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók B. Richárdot gyanúsítottként kihallgatták. A helyi lakos ellen a Debreceni Rendőrkapitányság Gépjármű-felderítési Alosztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.