Beszélgetés gyerekekkel a bűnmegelőzésről

Rendőrség
A Szerepi Kisebbségi Önkormányzat szervezésében 2015. június 9-én bűnmegelőzési tájékoztató megtartására került sor a helyi általános iskola aulájában.

A rendezvényen a szerepi általános iskola 12-14 éves diákjai vettek részt. A program célja az volt, hogy a résztvevők a bűncselekmények megelőzése, az áldozattá válás elkerülése, valamint a nyári szünidő veszélyei témaköreiben – a saját biztonságuk fokozása érdekében – hasznos információkat szerezzenek.

A konzultáción a rendőrséget Dr. Juhász Zoltán r. alezredes a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője képviselte.

Az alezredes az előadásában kitért arra, hogy a 12-14 éves gyerekek – életkori sajátosságaiknál fogva – kevésbé képesek különbséget tenni az egyszerű diákkori „csínytevés” és a bűncselekmények között. Ezért a gyerekek könnyelműen és meggondolatlanul keveredhetnek jogsértő helyzetekbe, vagy válhatnak bűncselekmények áldozatává. Az ilyen események egész életükre kihatással lehetnek.

Az interaktív előadás során a diákok a jogsértő események elkerülésének lehetőségeiről úgy jutottak információkhoz, hogy közben betekintést nyertek a rendőrség fiatalkorúakkal kapcsolatos munkájába is.